A szingapúri csoda...

Van nekem egy ígéretesnek tűnő csilli-villi szépszinesképes keményborítású dekoratív wokos szakácskönyvem.
Általában gyanakvó vagyok az ilyen szép szakácskönyvekkel, mert sokszor tapasztaltam már, hogy többet adnak a külcsínyre, mint a tartalomra és hát valjuk be, ez egy receptgyűjtemény esetében nem túl szerencsés. De azért ennek a könyvnek is, mint mindegyiknek, adtam egy esélyt.
Gondosan kiválasztottam egy szintén ígéretesnek tűnő receptet, ami végre nem nagy disznószeleteket tartalmazott, sokkal inkább a távolkeleti konyhák alkatrészeit: rizs, rák, kesudió, zöldbab, stb. Na, gondoltam, ez rossz nem lehet, ennyi tuti hozzávalóval és neki is láttam a dolognak. Rendesen betartottam az összes előírást, nem volt nehéz, mert nem bízták az írók a véletlen szerencsére vagy az intuícióra az étel elkészítését, ugyanis minden meg volt adva benne pontosan, még az is, mennyi sót tegyél bele. Na ezért nem hibáztatom magam a végeredmény miatt.
Megkósoltuk és hát én ugyan még nem jártam Szingapúrban, de erősen kétlem, hogy ha ilyen ízetlen és nyers valamit tennének ott elém, jóízűen megeszegetném. Annyira sajnáltam azt a sok jó alapanyagot, amit belepazaroltam ebbe a receptbe, hogy fogtam magam és feljavítottam egy kis szója- és Piri-piri szósszal, vízzel még pároltam rajta egy 15 percet és máris egy távolkeletire legalább emlékeztető ízvilágú, finom egytálétel lett belőle.

Az eredetinek se íze, se bűze, ahogy szokták mondani, a zöldbab harsogott és hát tudjuk ez a gázok szempontjából mit eredményez rövid időn belül, a rák összefonnyadva és mócsingszerűvé változva, csak, hogy néhány kifogásomat említhessem.

Utánnaolvastam a szingapúri konyhának, asszem én közelebb jártam hozzá az én változatommal. Állítólag a világ egyik legfinomabb és legjobb minőségű konyhája, enyhén vagy akár nagyonis csípős ízvilággal és rendkívül változatosan (itt találkozik ugyanis a thai, kínai, maláj, japán, indonéz, indiai és egyéb specialitások bőséges választéka) Sőt mi több: Az üzleti utakon, tárgyalásokon, banki tranzakciókon kívül a legtöbb külföldi látogatásának a helyi konyhaművészet az oka és az sem elhanyagolható, hogy az európai vagy nyugati ételek Délkelet-Ázsiában itt fogyaszthatók a legszínvonalasabban. Nos, kedves szerzők, mi a tanulság? Talán mielőtt egy recept belekerül a puccos kis szakácskönyvbe, legalább egyszer illenék elkészíteni...

Megint megbizonyosodtam a felől, hogy az én egyszerű de nagyszerű kis szakácskönyvem, színes képek nélkül is sokkal többet ér némely képeskönyvnél :)

MESE A KÜZDELMES SPÁRGAROLÁDRÓL

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Vegetáriánus Ételek című könyv. Ebben a könyvben egy igen gusztusosnak tűnő étel.


Megcsináltam. Én tényleg megtettem mindent. Próbáltam követni a leírtakat, általában rögtönzős típus vagyok, de esküszöm, most nem így volt!!!

Mozzanatok:

1. Ez egy túrós alapú étel, a tésztája is túrós és a rajta lévő töltelék is. Már itt kezdődtek a problémák, hogy a recept szerinti módon az összes túrót összekevertem tésztának, mivel azt írta, hogy "A túrót egy tálkában összekeverjük a ..." Ez nálam azt jelenti, hogy az összes túrót, ami a hozzávalók címszó alatt szerepel. Még szerencse, hogy részletesen végigolvastam a receptet, így még azelőtt kiderült, hogy ki kell vennem a túrós keverékből, mielőtt megsütöttem volna az egészet. Nem volt jobb ötletem. Szerintem egyébként itt ugyanaz az eset állhat fent, ami Nóránál, azaz rosszul fordították le, eredetileg ez is egy francia receptkönyv.

2. Több, mint 15 perccel tovább kellett sütnöm a tésztáját, mint a leírt 12 perc, mert még szinte folyt.

3. Szerintem ehhez nem kell kommentár. Kisütöttem a tésztáját, ami az istenért nem jött le a sütőpapírról. Ahhoz képest, hogy azt írják: "Alufóliára borítjuk, vigyázva, hogy ne törjük össze." Ezt? Hogyan? Ezt lehetetlenség összetörni! Ez egy masszív gumi jellegű valami, a gumit nem lehet összetörni ebben az állagában!!!

Mindent összevetve, az íze finom volt, de sok borsot tört az orrunk alá: anya segítségével próbáltam egy lapos késsel milliméterről milliméterre eltávolítani a sütőpapírról a tésztát.

Szóval, ha jól utánnaszámolok, az ígért 45 perces elkészítési idő a továbbsütéssel és a kaparászással meghosszabbodott mintegy 20-25 perccel.

Kriszti

A világ legjobb sültcsirkéje

Ezt a receptet egy országosan közkedvelt ex-tévés híresség szakácskönyvéből készítettem. Én is megvettem a szép szines könyvei egyikét S. Juditnak. Az imádott családomat akartam meglepni a világ legjobb sültcsirkéjével, amely recept így kezdődik: "Az egyáltalán nem szomorú vasárnap"

Hát ez pedig az lett, miután a leírt időnél jóval hosszabb ideig tartó sütés után is íztelen és félig nyers marad a csirke. Mondjuk mielőtt elkezdtem, már akkor csodálkoztam azon, hogy is lehet egy egész csirkét fedetlenül és ilyen rövid ideig készre sütni, de hát úgy voltam vele, Judit biztos jobban tudja. Hát nem tudta. Fotóm nincs róla, ez egy kicsit régebbi történet. Viszont azóta egyszer sem vettem elő a könyvét. És másoktól is hallottam ezt-azt, egy páran csalódtunk már benne. De szépek a képek, az tény. Arra volt pénz biztos...

Zsuzsi

AMŐBA SÜTI ZSUZSÁTÓL/AMOEBA COOKIE FROM ZSUZSA

A szuper receptek kategóriájához szeretnék egy gyöngyszemet hozzáadni.



Hozzávalók:

175 ml tej
1 ek barnacukor
1 csipet só
40 g szemcsés zabpehely


tésztához:
100 g vaj
75 g barnacukor
1 tojás
100 gr búzaliszt
75 gr mazsola



töltelék: szilvalekvár

Az egyetlen változtatás, amit eszközöltem, a lekvár variálása, vagyis nemcsak szilvás, hanem epres kekszikéket készítettem.

Nos, az első fotó a 100%-ig betartott recept alapján készült, szerencsére csak az első adag lett ilyen. Szerintem a kép önmagáért beszél. Egyébként finom volt, mind megettük. Nekiestünk és széttéptük az amőbákat.

A második képen szereplő sütikhez még adtam 5 dkg lisztet és feljavítottam 1 mokkáskanál sütőporral. Ez lett az eredmény. Még így sem az igazi, de már hasonlít a szakácskönyv fotóján szereplő, jópofa kis "karácsonyi zabpelyhes keksz" formájához. Minden estere jó kis adventi meglepi keksz lett... Főleg, ha a recept készítők célja, a szakácsnők megviccelése volt.

Üdv: Zsuzsa

POLENTAPUDING NÓRITÓL/POLENTAPUDING FROM NÓRA

Hát nem gondoltam, hogy ilyen hamar sikerül maradandót alkotnom a blog számára...
Csatolva küldöm a puliszkapudingról készült képet, és a szakácskönyvet amit senki ne vegyen meg! Már több recepttel próbálkoztam, de úgy ahogyan le van írva még semmi nem sikerült jól...talán kicsit "félrefordították" a recepteket. Mivel nagy rajongója vagyok a francia konyhának, én azért változatlanul próbálkozom, és javítom a recepteket. Na de azért a hozzávalókat néha kifelejtik a felsorolásból, ami a leírásban benne van...(mint itt a lisztet! naaaa...). Meg azért polentát sem lehet kapni a boltban, mint ahogyan fel van sorolva a hozzávalók között.. (a polenta kukoricadarából készült kásás étel.), ezt készíteni kell! A másik embert próbáló feladat az őrölt mandula elkészítése, daráló nélkül...ahogyan nagyanyáink is csinálták, mozsárban...pfff, hát visszasírtam a kommunista időket amikor még minden abc-ben volt kávé meg mákdaráló, ez most miért nincsen????....de végül sikerült:) és végül nem is lett olyan rossz, mint amilyennek látszik:)

Nóra

A NEM TÚL JÓ SZAKÁCSKÖNYV... THIS IS NOT THE BEST COOKBOOK EVER...

↓

I never dreamt to be able to create something permanent so fast for this blog... I attached the pictures of the mushpuding and the cover of the cookbook that nobody should buy! I have tried some other receipts in it as well, but the way they are written, you cannot prepare the food good... it can be that the translation was not appropriate. Because I am a big fan of the French gastronomy, I don't give up and keep trying, constantly correcting the faulty recipes. But when they forgot to list some ingredients that are in the preparation part... (for example: the flour, that is too much). And besides polenta is not available ready-cooked in our supermarkets as it is said in the book...(polenta is a porridge made with ground yellow or white cornmeal/ground maize) , you have to prepare it yourself! The other superhuman effort is to grind almonds without grinder... the way our grannies made it, pounded in a mortal...pfff I have really wept for the years of communism, when in each supermarket anyone could use the huge coffee and poppy-seeds grinder, why these do not exsist anymore??? But in the end I succeeded, and the polenta happend to be not as bad as it looks like :) Nóra